Guten Abend, meine Freunde!

Ma került megrendezésre a diáknap, azaz, hogy a gyereksereg tanulás helyett vagy úszni (oda ki ment? biztos csak alig páran), vagy korcsolyázni, vagy akadályversenyre ment. Én a korizást választottam, mert hál' istennek rám megy még a korcsolyám - bérelni nem lehetett.

8.45-kor volt a gyülekező a helyszínen, azaz a Jégpalotában. A legtöbben nem tudták, hol is van az, holott elég feltűnő, ha villamossal jön az ember, ennek ellenére a megbeszélt időpontra mindössze heten voltunk ott, a többiek eltévedtek. (Tizenvalahány a megbeszélt létszám) Én Lilivel és Bálinttal jöttem, Bálint azért jött pont kapóra, mert ő ismeri a Jégcsarnokot, nekem meg lövésem sem volt róla, hogy mit kell csinálni/hova kell menni. Miután minden jelenlévő regisztrált, és elindultunk az öltözők felé, találkoztam Szásával, Annával és Kentóval ^-^ 

9.00, a jég előállt, mindenki átvette a koriját, és kinyíltak az ajtók. Elsőként a 8.b-s Laura lépett a jégre, látszott a kecses mozgásán, hogy nem először csinálja. Én Bálintot követtem, aki - lévén hokis - szintén lazán csúszott a jégen. Eleinte kissé bukdácsoltam jeget nem sűrűn látott korcsolyáimon, de pár kör után eléggé belejöttem - imádok korizni. Utánunk jöttek Liliék, Petráék, majd pár kör után (miután a Counting Stars-ot és (ha jól hallottam) a Some nights-ot is leadták, mert igen, hallelujah, volt zene), mikor már kisebb tömeg volt a jégen (amikor az ember oldalra nézett, olyan volt, mintha mindenki egyszerre mozdulna, szédületes volt), megláttam messziről Miya Slipknot-os és Nana Guns 'n' Roes-os pulcsiját (amúgy párszor én is megkaptam, hogy "tök jó a pulcsid!", random emberektől - természetesen a Szabadság Szárnyaiban feszítettem), és odacsúsztam hozzájuk (hogy aztán mind a ketten belém kapaszkodjanak - a legtöbb ember OTP-nek nézett, és rám támaszkodott). Nana felhívta a figyelmem Márton úrra, aki úgy korizott, mint aki beszart egy kibaszott hercegnő - szóval hozta a formáját. Szokásos farmem kabát és nadrág volt rajta, felemelte a fejét, a hosszú, göndör haja enyhén lobogott a menetszéltől, és lassan siklott a jégen, mint aki az első lökettől is eltanyál - ami sajnos nem következett be, pedig nagyon röhögtem volna. Simán el tudnám képzelni hercegi ruhában, fehér lovon, ahogy megmenti Nana hercegnőt a gonosz szörny fogságából.
Ezek után láttam meg a szélen Zitát, Annát és Emesét is, és - amennyire a jég engedte - a nyakukba ugrottam. ZItával ugyan megbeszéltük, hogy a villamosmegállóban találkozunk, de nem akartam késni, ezért inkább elmentem, de örültem, hogy végülis odatalált a Jégcsarnokhoz c: (ahogy a többiek is, mint Liza, Alexa, Ráhel és Viki, aki véletlenül a húga koriját hozta). Egyébként a legtöbb emberrel, akivel együtt mentem, fogta a kezem, holott én sem vagyok annyira ügyes, csak jégen hasznosítottam azt, amit a görkorival tanultam, és lestem, hogy Bálint hogy mozog, és próbáltam utánozni.

Nem sokkal késöbb volt két játék is. Az első olyan volt, mint a gólyatáborban. (Már hallom is, hogy "Miii? Milyen játék? Na nee, én nem fogok visszakeresni." Szóval nyugi, elmondom xd) Az a lényege, hogy kapsz egy lapot, rajta figurákkal (jelen esetben a Frozen szereplőivel) - a sorrend nem mindenkinek egyforma - és meg kell szerezned az aláírásokat sorban haladva, mert minden figura egy embert takart, akik a jég szélén álltak. Háromszor kérdezhetsz, rá kell jönnöd, hogy ki kicsoda, minél hamarabb. És a köcsögök helyet cseréltek, szóval egy idő után feladtuk xd
A másik fogócska volt, ami jégen elég viccesen nézett ki. Középre beállt egy önként jelentkező, és a többieknek egyik térfélről át kellett jutni a másikra, akit elkaptak, szintén beállt fogónak, amiből elég nagy kavarodás lett aztán, szóval abbahagytuk két körnél.

Mikor már a non-stop két óra korizás vége felé jártunk, és már a menetirányváltoztatáson is túl voltunk, begyorsítottam, egyedül csúsztam. Csodás érzés volt, olyan, mintha repülnék. A szél belekapott a hajamba, suhantam az emberek között, egyre goyrsabban és gyorsabban. Fájt. Fehér volt, hideg és meglepő. Nem is vettem észre. Jól sejtitek. Akkorát estem, mint paraszt a padláson, és nem tudom, hogy. A japánosok a közelemben voltak, rögtön odajöttek, leporoltak, Anna-san odaadta a kezét, hogy megfogjam, mert az enyémet belepte a jég, és nagyon fájt. Miya és Nana azon kezdtek el aggódni, nem tört-e el valamim, mert panaszkodtam, hogy "ez fáj, ez nagyon fáj", megnyugtattam őket, hogy ez csak a hideg miatt van.

Ezután mindenki lement a jégről, átöltöztünk, és mehettünk haza. Az idő ködös volt, hideg és nyirkos (a többiek így mentek akadályversenyre? Pfff, meg is érdemlik). Úgy volt, hogy Lilivel megyek haza, de valahogy Anna, Emese és Zita mellett kötöttem ki. S mivel láttuk, hogy Alexa villamossal megy, és villamos sehogysem akart jönni, legyalogoltunk Járműtelepig, ami olyan két villamosmegállót jelentett. A vonatot nem értem el, szóval elkísértem Zitát a Duna Plázába pisilni, majd vettünk a Mekiben egy kis kaját - fagyiiiii~. Visszakísért a villamoshoz, és vissza akart jönni velem az állomásig, de az egyik megállóban megláttuk a többieket, akik épp végeztek az akadályversennyel (ami Rita elmondása alapján borzalmas volt), úgyhogy leszálltunk. Gréta benyögi, hogy "menjünk be központba", én viszont elborzadva ráztam a fejem, inkább takarodtam haza. Meg van rá a magam oka, hogy miért mentem inkább haza, és miért is fogok, valahányszor ott van Zita és Gréta: mert felfordul a gyomrom.

Auf Wiedersehen,

Chiaki