2014.03.05. 18:16, Chiaki
Алло!
Gréta és Celina terveznek valamit. Ez már biztos. És ezt nem azért mondom, mert üldözési mániám van, és összeesküvés elméleteket gyártok, ezt tőlük maguktól tudom.
Úgy szereztem tudomást a dologról, hogy hármasban sétáltunk a folyosón, és gondoltam megtöröm a csendet, feltettem egy ártatlan kérdést: "Na, van valamilyen ötletetek?" A kérdést félig-meddig viccnek szántam, úgy voltam vele, hogy az én helyzetemből csak csoda tudna előre jutattni. (A hátrafele haladáshoz köszönöm, nem kell segítség, megy az magamtól is.) Ekkor Gréta felkapta a fejét, és a jobb oldalamon kopogó Celkához fordult: "U, emlékszel, mit beszéltünk? Tudod.. a terv!" Celina először értetlenül nézett rá, de Gretta valamit a fülébe súgott, mire elkezdett bólogatni, és röhögcsélni... Értetlenül néztem rá, úgy éreztem, kihagynak valamiből. Akkor azt mondták, a világmegváltó tervnek még csak az első fele van meg.
Eleinte mindketten azt mondták, mikor rákérdeztem, hogy "semmi", és a másikra fogták, hogy ő hülyéskedett. Azóta eltelt egy kis idő (másfél, talán két hét), és kicsit többet tudtam meg. Nézzük csak. (Hétpecsétes államtitkokat fejtek éppen xd Gondolom nem érdekel túl sok embert, ezért most kaptok egy kis "bővebbent")
Eredetileg júniusra tervezték, pontosabban tervezte Celina, mert akkor van tanév vége, de aztán átpakolták korábbra, májusra (valószínűbb) vagy áprilisre, az időjárás miatt.
Négy ember kell hozzá: Celina, Gréta, én és még valaki, akit eddig tutok övez, de 500%, hogy a kretén az, ugyanis mostanában eléggé kerülik a témát, ha róla beszélek, és arról, mekkora szerencsétlen vagyok, hogy sehogy nem tudok egyről a kettőre jutni.
Ahhoz, hogy előkészítsék, egy délelőttjüket fogják beáldozni, valószínűleg egy vasárnapot, de az sem kizárt, hogy (képesek rá, ott beszélték mellettem) ellógnak egy napot a suliból.
Mindketten (főleg Celina) biztosak abban, hogy szivárványt fogok hányni a boldogságtól, mikor megtudom, de én ebbe valahogy nem vagyok annyira biztos, inkább félek.
A "terv"nek két része van, két különböző időponttal, Gréta szavaival élve a második lesz a "viccesebb". Rosszat sejtek.
Nekem is szánnak benne szerepet, ami elvileg csak a jelenlétem, és remélem, annyi is marad.
A teljes, komplett tervet valszeg aznap fogom megtudni, pedig kértem őket, hogy legkésöbb előző nap, hogy fel tudjak készülni.
Grétát faggattam arról, hogy körülbelül mennyi időt fog igénybe venni ez a cucc, szerinte pár órát, de "az időjárástól függ". ("Mit tervezgettek pár órán heteken, hónapokon át?")
Nagyon biztosak a terv sikerében és működőképességében, úgy tetszik, a hibalehetőségeket teljesen kizárták.
Mind a kettő (főleg Celina) elég nyakas, ha erről a témáról van szó. Nem a kíváncsiság hajt, mert előbb-utóbb úgyis megtudom, egyszerűen csak idegesít, ha nem tudok valamit, ami érdekel.
*03.11.* Megkérdeztem a személyi tanácsadóimat is a dologról. "Meséljetek nekem a "terv"ről, gyerekek, meséljetek a tervről." Igen, jól gondolod. Tarot kártyákkal játszottam, már megint. A "probláma" részre az Anima és Animus lapját kaptam, a két véglet
*03.12.* Rákérdeztem valami olyanra, amire eddig nem, de szerintem nem kellett volna. Celinával ülünk a villamoson, én meg nekiszegezem az ártatlan kérdést: és pontosan hol lesz a "terv" helyszíne? Celka kicsit elgondolkodott, majd elvigyorodott, úgy nézett rám kék keretes napszemüvege mögül: "Budapesten először, a második meg Budapesten kívül." Hogy mi van?! Egész pontosan hol? "Budapesten belül Újpest vagy Káposztás, kívül pedig valószínűleg Fót, de még nem tudom..." Na jó. Csá. Most költöztem végérvényesen az ágy alá.
*04.12* Oooké... Akkor vázolom a szitut: két 'terv' van, két egymást követő hétvége. Egyik Celina, másik Gretta terve. Az első Grétáé, amihez három ember kell, a másik Celináé, amihez öt. Egyik helyszíne Budapest, másiké valószínűleg Budakalász. De a létszám valahogy sehogy sem stimmel... Öt.. Az oké, hogy a Szöszi, a Birka meg én, de kik még? Annyit tudtam kihúzni Celinából, hogy mind a kettő fiú, idősebbek nálam, ismerem őket, de csak az egyik jár a suliba... Félek. Ezektől minden kitelik.
Ha megtudok még valamit, írok.
Egy külön lapra írom a kérdéseimet az akcióval kapcsolatban. Megígérték, hogy mindre választ kapok, remélem így is lesz. Mindent tudni akarok, főleg a miérteket.
Aggódom. Ezektől minden kitelik.
05.09 Ma volt a napja, hogy kifaggattam, Grétát és Celinát. Péntek, utolsó óra után. A fent leírtak (04.12) mennek a fiókba. (Bár megtudtam, hogy az mi lett volna, bár már eleve tudtam, hála a megérzéseimnek xd: az egyik, hogy Kaeru-senpai (kaeru = béka) társaságában elmegyünk valahova, a másik pedig maka Maykee esetleg a komplett MDC volt... komplett idióták) Mivel rájöttek, hogy ez elég mesébe illő, és most nem a legjobb ötlet egy tündérmese, szóva váltottak, úgy kábé öt napja, valami még hihetetlenebbre: egy játékra. A játék lényege, hogy hétfőtől kezdve minden nap kapok egy borítékot, amiben egy feladat lesz, amit aznap meg kell csinálnom. Ehhez persze igénybe vehetem hármójuk (!) (tegnap óta Bence is benne van, mert meghallotta a "terv" szót, mikor Szőőke és Szöszke erről beszéltek, ők meg készségesen elmondták) segítségét. Tíz plusz egy nap, ennyi feladat. Az utolsó egy bónusz, valami ajándék. És elvileg, "ha ügyes vagyok, megkapom, amire mindig is vágytam". Ööö... ööööööööö... ööö.... hát ok. *bizalmatlan és gyanakvó "ööö"-zés* A "terv" címe pedig A zöld út. (ugye mielőtt faggattam a Szőkék Társulatát vettem egy cappuchinót) Nem akartam kiköpni a capuchinót, de amikor ezt meghallottam, én tényleg félrenyeltem.
До свидания,
Chiaki