Boldog Mikhulláááááástt OuO *kínyúlik csokimérgezésben, de azért még vigyorog*

A jó gyerekek azért kapnak sok csokit, mert jók voltak, a rosszak azért, mert megfenyegetik a Mikulást uwu

A mai nap egy szóban: piros

A mai nap dala: Children of Distance - Búcsúlevél

A mai nap képe:

A napom nem indult túl jól (gondolom nem túl meglepő). A vonatot lekéstem (apropó, a Feketebúzát közel két hete nem láttam), bár a következőre annyit nem kellett várni. 
Ahogy egyre közelebb értem a sulihoz, egyre inkább kezdett elromolni a kedvem, a végére pedig olyan átok kedvem lett, hogy az nem igaz. Ráadásul majdnem elbaszott két villamos is (egyszerre jöttek). Igazából csak jót röhögtem, kicsit keserűen és kergülten, bár ez utóbbi a pénteknek tudható be.

Nem lehetett elmenni a folyosón úgy, hogy legalább két mikulás sapkás ne jöjjön veled szembe, plusz mindenki piros felső volt. Én maradtam a feketénél. Reggel a gangon néztük az érkezőket Grétával és Celinával, de mivel mind a ketten faggattak, hogy nálam van-e a rajz (amit kis híján tényleg otthon hagytam), és láttam, hogy megjött Békafej (sssh, mostanábna vagy, vagy így Piroskának hívom xD) fején Mikulássapkával, ezért sarkon fordultam és elmentem - valamiért nagyon idegesített mindhármuk jelenléte. *oh yeah*

Kémián Celinának el kellett vennie tőlem a bicskát - bár senki nem kérte rá, én meg pláne. Roppant egyszerűen lecsatoltam a bőr karkötőt a csuklómról, feltűrtem a ruhám ujját, előhúztam a pengét, és... és mielőtt végighúzhattam volna a bőrömön, már nem az én kezemben volt... shit. (Mi az, amikor a Mikulás késik? Szarvashiba. - kémiaóra xD)
Az első japánon - Setsuko-sensei - mindenkit a padon várt egy-egy zselés szaloncukor: jött a japános-mikulás. Óra évgén egyébként, mivel úgy gondoltuk, belefér az időbe, gyorsan megtanultunk pár új kanjit (egy hete kezdtük őket). Az "arany" (金), a "föld" (土), a "folyó" (川) és a "virág" (花) kanjiját. 
Kát japán között Zita vette el a bicskám, rögtön azután miután Celina visszaadta... Jött a B-terv: "akkor leugrom. A fölső folyosóról". Gréta nem hitt nekem. "Akkor állíts meg", mondtam miközben a szemébe néztem. Felrohantam, ő utánam, amikor a korláthoz értem, elkapta a derekam, és nem engedett el, egészen becsöngőig. Xiao adott egy tippet, hogy késsel vágjam át a torkom, ha hazaértek. Mondom, "Az nem jó. Akkor nekem már mindegy lesz. Ötödik óra előtt kell meghalnom..." (hogy miért? majd megtudod xd) A második japán - Viki-sensei - lényegében számomra azzal telt, hogy bámultam ki az ablakon és felhúztam a saját idegeim.... (mint általában)
Ofő előtt Zita és Gréta lefogtak, úgy vittek be a terembe, ott meg megkíséreltem az ablakon kiugrani~ De nem hagytak, lefogtak TuT órán megbeszéltük az ügyes-bajos karácsonyi dolgokat (díszítés, ajándékok a tanároknak, osztálykarácsony, hogyan lehetne besunnyogni a forralt bort az osztálykarácsonyra, ilyenek xD), szokás szerint félretoltuk a padokat és körbeültünk, mint gólyatáborban. Aztán kopogtak... Éééés bejön a *dobpergés* sulimikulááááás (egy felsős - sanszosan végzős - totál beöltöztetve, őt ketten követték rénszarvasként, amit először lónak néztünk, valamint két lány, krampusznak öltözve, kezükben piros zsákkal, amiből szaloncukrokat dobáltak ránk). Miki bá' kérte, hogy énekeljünk neki (kurva kreatívan a Hull a pelyhest választottuk,a végére már elröhögtük), aztán leült a székre, mondván "megkapta a levelünket, és megengedi az Olivér nevű gyermeknek, hogy az ölébe üljön". Na ez volt az a pont, amikor lefordultam a székről a röhögéstől, a többiekkel egyetemben. Olivér épp akkor vette le a mikisapiját, felállt (többek unszolására) - ha nem akkora volt, mint a Mikulás, hát nagyobb -, és leült az ölébe.... xD (a pillanat meg lett örökítve, többen lefotózták) Olivér jutalma egy szaloncukor lett, amiért jó kisfiú volt. Szó szerint a könnyem csorgott a nevetéstől. (az Olivér nevű gyermek, aki inkább egy Olivér nevű óriás, akinek égett a pofájáról a bőr rendesen xd)

Ötödik óra, töri... Az óra felénél (addig "naplót" írtam - pár soros jegyzetek Gréta tollával) beleírtam a tankönyvbe, hogy "20 percem van meghalni". Ugyanis azután eljön a nagyszünet, és az, ami miatt egész nap idegeskedtem...

És eljött. Kicsöngettek. A padra borultam, mint aki totál meghalt. Egy kis ideig nem történt semmi, aztán Celina felállt, és odament Grétához, majd ők ketten - nélkülem - kimentek a teremből. Egy pillanatra azt hittem meg is feledkeztek az egészről - amit ők találtak ki -, de azért mégis felvettem a fekete bolyhos Plüssmaci-pulcsim. Aztán Gréta beviharzott a terembe (feltűnt neki hiányom), és kirángatott vigyorogva - szökni akartam. A folyosóra érve láttam, hogy Celina kiveszi a szekrényünkből a rajzot, valamint a mikuláscsokit a bal kabátzsebemből... Amikor odaértem, mind a kettőt kivettem a kezéből, és dacosan megindultam előre. Aztán rájöttem, mit is csinálok, sarkon fordultam, de azok ketten elkezdtek végigrángatni a folyosón, amit utálok >.< A gangos folyosó végére érve kitéptem magam a szorításukból, és elmentem a tanári és a szekrények felé - az a szakasz sokkalta csöndesebb. Megígértem, hogy nem futok el, de mégsem akartak magamra hagyni, ezért percekig csak ott álltunk, arra várva, hogy jöjjön egy osztálytárs, mert nem voltam hajlandó elmozdulni onnan, ők pedig egyedül nem mertek odamenni a tízcé terméhez. Aztán jött Alexa... *mély sóhaj* Celina odahívta, Gréta nekikezdett egy hegyibeszédbe, de hamar leállítottam ("térj a lényegre, vagy tényleg lelépek"). A lényeg, hogy megkérték Alexát, hogy... menjen el a 10.C termébe és hívja ki Mátét... Igen, Piroskát. A Békafejet. A rajz a kezemben a Nekomimi santa-senpai volt, a csoki pedig a két hetes mikicsoki, amitől remélem megfájdul a hasa. 

Elforudultam, mint akit nagyon érdekel, ami a karámnál folyik, de hallottam, hogy Celina megszólal: "Basszus, ez tényleg megcsinálta! És... ott az egész horda is!" *facepalm, mély sóhaj* vártam még egy kicsit, majd megfordultam. Velem szemben Máté-senpai állt, fején azzal a szerencsétlen sapkával, mellette meg vagy a fél 10.C... (ezeknek nem volt jobb dolguk?) Legalább négyen, de inkább többen videóztak, mindannyian árgus szemekkel figyelték az eseményeket. "E-ezt nem én akartam.... Erre engem aljas módszerekkel kényszerítettek" - mondtam neki, és Grétáékra mutattam, és igazából nem is állítottam valótlant. "Szóval... lerajzoltak.." a kezébe nyomtam a rajzot, várhatóan eléggé meglepődött, és amin én lepődtem meg, megölelt. (Bár reméltem azért, hogy ez lesz - vajon miért vettem fel a puha pulcsim) Odaadtam neki aztán a csokit is, és kicsit hátrébb léptem. Mint ahogy nem volt nehéz megjósolni, a sokatmondó "öööh... köszi...."n kívül nem sokat tudott kinyögni. Meg ott volt még az a cuki zavart mosolya is. Aztán az egyik lány szorgalmazta, hogy puszit is adjon nekem, ami igazából meg is kaptam. Kettőt (❀////) (ő is kapott arra a borostás képére... puha a pofija (❀////)) Ezután nagyon nem történt semmi egetrengető, de Zita visszaadta bicskámat, mert elég egyértelműen vigyorogtam... (❀////) 
(És ugye én szoktam lenni a lányok lelki szemetesládája szerelmi téren, és eddig ugye úgy volt, hogy közülünk én vagyok a legszerencsétlenebb, és max hátrafele haladok, ezért mikor ezt megtudták - megsúgom, nem tőlem, a pletykák már akkor mentek - eléggé irigy szemmel néztek rám (főleg Celina): jó kis Mikinapom lett így a végére uwu)

"A jó gyerekek azért kapnak sok édességet, mert jók voltak. A rosszak pedig azért, mert befenyegették a Mikulást" uwu